Előző cikkeinkben körbejártuk a közlekedési baleset bekövetkezése esetén járó kártérítéssel kapcsolatos tudnivalókat, ki és milyen kártérítési igénnyel élhet. Mi azonban a teendő közvetlenül a baleset bekövetkezésekor? Mitévők legyünk a helyszínen? Mire kell figyelni, hogy később a jogszerűen járó lehető legmagasabb összegű tudjuk igényelni?

Összegyűjtöttük a tapasztalatok szerint legfontosabb teendőket, lépéseket:

 

  1. Álljon meg akkor is, ha kisebb súlyúnak tűnik a baleset! A megállási kötelezettség a baleset résztvevőjét és észlelőjét egyaránt érinti!

Cserbenhagyásnak minősül, ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e vagy segítségnyújtásra szorul-e.

Segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőjogi felelősséggel tartozik, aki sérült vagy életveszélyben lévő személynek nem nyújt tőle elvárható segítséget. Ez a kategória tehát minden közlekedőre vonatkozik!

  1. Minden esetben láthatósági mellényben szálljon ki a járműből, nappal és éjszaka egyaránt! Emiatt érdemes legalább egy mellényt jól elérhető helyen tárolni (pl. kesztyűtartóban).

 

  1. Győződjön meg arról, hogy történt-e személyi sérülés! Ennek elmulasztása büntetőjogi következményeket vonhat maga után. Amennyiben személyi sérülés történt, hívjon mentőt!

 

  1. Ne mozdítson el semmit, ne húzódjon félre akkor sem, ha akadályozza a forgalmat! Az esetleges helyszínelés miatt fontos, hogy a kiérkező rendőrök mindent.

 

  1. Megfelelő távolságra tegye ki az elakadásjelző háromszöget! Ezzel figyelmeztetheti a veszélyre a közlekedés többi résztvevőjét.

 

  1. Vizsgálja meg, hogy kell-e rendőrt illetve mentőt hívni! Ezt néhány egyszerű tényező megfigyelésével eldöntheti, ezek a következők:
    • Van személyi sérülés > mentők és rendőrök értesítése
    • Nincs személyi sérülés, de nagy az anyagi kár > rendőrök értesítése
    • A felek nem értenek egyet abban, hogy mi történt (vitás helyzet) > rendőrök értesítése
    • külföldi jármű is érintett a balesetben > rendőrök értesítése
    • a járművek a roncsolódás mértéke miatt nem mozgásképesek > rendőrök értesítése

 

  1. Minden esetben készítsen fotót, videót a helyszínről (pl. sérülések, a helyszín, a táblák, féknyomok) távolról és közelről úgy, hogy melléjük tesz valamit, hogy az arányok, nagyságok is látszódjanak! Ez a későbbi bizonyítás megkönnyítése miatt kulcsfontosságú, tehát helyszínelés és helyszínelés nélküli esetekben is javasolt. A járműben és személyes tárgyakban (pl. elszakadt ruha, összetört szemüveg) keletkezett károkról is mindenképp készítsen felvételeket!

 

  1. A rendőrség megérkezéséig ne hagyja el senki a helyszínt!

 

  1. Kérje meg a szemtanúkat, hogy ők is maradjanak ott, valamint jegyezze fel nevüket, elérhetőségüket is! Fontos emellett, hogy a balesettel érintett részes felek neve és elérhetősége is rögzítésre kerüljön.

 

  1. Töltse ki a baleseti bejelentőt (betétlapot)! Ha a felek egyetértenek, valaki elismeri a vétkességét, a kár nem túl nagy, nincs sérült és a járművek mozgásképesek, elegendő lehet a baleseti bejelentő kitöltése a kárrendezéshez. A kitöltés pontos módjáról következő cikkünkben olvashat.

 

+1: Amíg friss még az élmény, részletesen jegyezze fel a körülményeket (honnan hova tartott, út-, látási- és időjárási viszonyok, forgalom intenzitása stb.), a sérüléseket, a másik járműre vonatkozó emlékeket (színe, sérülései, hányan, ki és hol ült benne, stb.)! Készítsen rajzot a közlekedési szituációról, amely a baleset bekövetkezéséhez vezetett (a forgalmi helyzetben ki merről jött, merre haladt, stb.)!

 

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak.

Amennyiben szakértő jogi segítségre lenne szüksége, keressen minket bizalommal a „Kapcsolat” menüpont alatt található elérhetőségeink egyikén. Irodánk közel 20 éves szakmai tapasztalattal, maximális empátiával és emberséggel áll az Ön rendelkezésére.